Csaszi bringás blogja

Biciklis túrázásaim' :)

Főoldal | FWB | Felhasználó: Nincs bejelentkezve2010. Szeptember 3., péntek - Hilda

07.06.11. - Belvárosi kerülő

2007. Jún. 13, szerda 16:27

Szóval ez a túrám két alkalomból állt össze. Történt ugyanis, hogy az első alkalommal megadta magát a telóm.. vagyis a fényképezőgép része. Mint később kiderült, sok volt már a memóriakártyán tárolt 500 kép.. Annyira belassult, hogy csak hosszú percek után történt bármi is a gépen. Az első és a második alkalommal is végigtekertem a kigondolt úton. Csak épp az első alkalommal az út első felén fotóztam, a második alkalommal meg az út második felében fotóztam.

Most is előbb a Lágymányosi hídon tekertem át. Majd keresztül tekertem az új egyetemi központon. Tetszik, hogy sok új iskolaépület épült itt. S még az is jó, hogy tudnak úgy is építeni irodaépületeket, hogy sok fa és bokor legyen körülöttük, ne csak beton legyen minden. Sőt még egy új építésű templom is van ezen a területen.

 

Aztán a sokak által szidott Karinthy Frigyes út kerékpársávján mentem a Móriczig. Hát van benne valami, a sok bunkó naná hogy megáll a kerékpársávon. Aztán a körtéren készítettem pár fotót, majd a Bartókon ki a Dunapartra, ahol az impozáns Gellért szállót is megörökítettem. Na meg persze kíváncsi voltam az épülő új metromegállóra is :) Erről is láthatsz fotókat az oldalamon. A Döbrentei téren gondolkodóba estem, hogy merre menjek tovább: válasszam a Lánchidat, vagy menjek az Attilla út felé. Végül is az utóbbit választottam és a Moszkva tér felé indultam.

 

Itt meg kell említenem, hogy méltetlan állapotban van ez a két fürdő, ami itt található az Erzsébet híd budai hídfőjénél. A Rudas ugye egy kicsit 'más', a Rác pedig évek óta csak álldogál, mivel a tulajdonos pénzt próbál kicsikarni az államból a felújításhoz. Két nagy toronydaru álldogál ott. Sőt még valami olasz luxushotellánccal is hírbe hozták.

Az Attila úton egész kellemes a kerékpárút és a környező parkok friss levegőt árasztanak. Sőt jó lehet ide kiülni is egy-egy sétálós délután. Na és persze a palota látványa is megér pár fényképet.

 

A Moszkvát épp hogy csak érintettem, majd végigmentem a Csalogány utcán a Batthyány térig. A változatosság kedvéért lefotóztam a Parlamentet és a Gellért hegy látképét is.. Feltekertem a Margit hídra, majd a Balassi úton mentem a 2-es villamos vonalán a Lánchídig. Nekem ezen a részen a Néprajzi Múzeum épülete tetszik legjobban.

 

A Roosevelt tér után végigmentem az Andrássyn. S közben természetesen sokat fotóztam. Ezekből a képekből is láthatsz ízelítőt. Attól függetlenül, hogy a belvárosban jár az ember bringával, attól még jó néha elmenni a híres épületeink mellett, s átérezni az Andrássy út hangulatát, vagy épp megcsodálni a gyönyörűen felújított Gresham Palotát.

Tekerj te is néha a belvárosban!! :)

 

 

 

A túrám rögzített adatai: by CC-VL800

Indulás: 16:15

Érkezés: 18:35

Menetidő: 01h 29m 01s

Távolság: 24,3 km

Átlagos sebesség: 16,3 km/h

Max sebesség: 37,5 km/h

Üzenet hozzáadása

Felhasználó: Nincs bejelentkezve

(Megjegyzés:) A rendszer automatikusan felismeri az emotikonokat illetve a webcímeket. HTML kódok nincsenek engedélyezve.
Kategóriák
Olvasói hozzászólások
Korábbi bejegyzések
Archívum
Hasznos linkek
Powered by B13 Blog
Copyright ©2004-2005 FreeWebBlog.hu Minden jog fenntartva.
A Blogot szerkeszti(k): csaszi
Blogbejegyzések